Nagy szerencsém volt, hogy Uzsoky Mikivel dolgozhattam. Akkor kezdődött, amikor negyedéves hallgató voltam a Műegyetemen. Diplomatervet kellett írnom. Antennákat választottam. Miki, hogyan került bele, arra már pontosan nem emlékszem. Lehet, hogy átvette az Antenna tanítást valakitől, akit Laszip Sándornak hívtak. Mindenesetre ö adta a témát, ami a bikonikus antennák iránytényezője volt. Az egészről persze a leghaloványabb fogalmam se volt. Mikinek kellett lassan bevezetnie az elméletbe. Be is vezetett. Amit írtam, abban semmi önálló nem volt, minden a Mikitől jött.

 

Az egyetem elvégzése után aspiráns lettem. Hivatalos kandidátus-vezetőm Mezey Miklós volt. Valójában minden ötlet Mikitől jött. Kb. kéthetenként, találkoztunk. Közben jó barátságba is keveredtünk.

 

Kandidátusságom második évében a TAKI-ba kerültem az Elméleti Osztályra.Ez 53 őszen volt. A következő évben elég szorosan együtt dolgoztunk, ami annyit jelentett, hogy Miki megmondta, hogy mit csináljak, noha hivatalosan Hoffmann Tibor volt a főnök.

 

Akkor vezetett be engem a szuper-nyereseg elméletébe. Ebben az időben vettem észre, hogy az ‘okos’ jelzőt nem lehetett rá használni. Sokkal több volt mint okos: géniusz, lángész. Ebben az évben sok problémat magam vetettem fel.

 

Annyira már eljutottam, hogy megértsem mi a probléma , de odáig nem, hogy meg is tudjam oldani. Mikinek általában percekbe került, hogy megmondja, hogy hogyan és miképpen kell a problémat megoldani. Nem volt olyan kérdes, amire Miki ne tudta volna a választ.

 

Kb. egy évvel később kezdtem leírni a szuper-nyereség elméletet, ahogyan azt a Miki elmagyarázta.

 

A párbeszéd valahogy így zajlott.

-Publikálni akarod? -kérdezte Miki

-Persze, Te annyival többet tudsz erről a témáról, mint bárki más a világon, miért ne publikáljuk?’

-Nincs befejezve.

-Ahogyan most áll, az már sokkal több, mint amit bárki más publikált erről a témáról.

-De nincs befejezve.

-Miki, te soha nem fejezel be semmit, vagy legalábbis soha nem mondod, hogy ez vagy az a munka most be van fejezve. Nyilvánítsuk ezt befejezettnek.

 

Amikor idáig jutottunk s kifogyott az ellenérvekből, akkor abbahagyta a vitatkozást. Többé nem érvelt csak éppen nem akart többé szuper-nyereségről beszélni.

 

Hogyan lett akkor végül is cikk a szuper nyereség eleméletből?

 

Elég sajátságos módon:

Mikinek noha magas ösztöndíja volt soha nem volt pénze. A hónap végére mindig kölcsön kellett kérnie. Gyakran kért tőlem is és sohasem adta meg, - viszont mindig szorgalmasan feljegyezte, hogy mennyivel tartozik. Nagy pénz volt annak idején, talán felment háromezer, nősülésem előtt nem sokkal a következő párbeszéd zajlott le:

-Miki, kellene a pénz.

-Majd megadom .

-Miből?

-Amikor lesz pénzem.

-Mikor lesz pénzed?

-Nem tudom pontosan, de valamikor biztosan lesz.

-Azt nem kétlem, de én nemsokára megnősülök és kell nekem a pénz.

Akkoriban az Acta Physica igen sokat fizetett egy cikkért. Mondtam Mikinek, hogy itt a megoldás.:

-Publikáljuk a cikket, kapunk egy csomó pénzt, megadhatod, amivel tartozol és meg marad is neked valami.

Néhány hónap után, miután a hónap végére még mindig nem volt elég pénze, beleegyezett a cikk közlésébe.

Ez volt körülbelül a vége a szakmai együttműködésünknek.

 

****

 

Még mindig jóban voltunk, többször mentünk moziba együtt és sokszor négyesben mentünk valahova.

Magyarországon, abban az időben, utoljára a forradalom után találkoztunk, november közepén. Feleségem és én el akartuk hagyni az országot. Kérdeztük, hogy Miki akar- e velünk jönni. Miki talán ingadozott. Felesége semmiképpen nem akarta.

 

Legközelebb ezután a hatvanas évek elején találkoztunk. Miki üzent, vagy irt, hogy jön Angliába. Nem vagyok biztos a dátumban. Elbeszélgettünk sok mindenféléről, de csak nagyon keveset szakmai dolgokról. Ő nem akart, én pedig nem erőltettem.

 

 

Az 1972-73 tanévet Dániában töltöttem, mint vendég-professzor. Egy olyan probléma merült fel, ami összefüggésben volt a szuper-nyereséggel. Az általam javasolt megoldást megírtam neki és kértem a megjegyzéseit. Soha nem válaszolt.

 

Valahányszor Magyarországra mentem mindig írtam neki előbb és azt hiszem minden alkalommal, találkoztunk. Utoljara 1994-ben, amikor tartottam egy szeminariumott a Műegyetemen. Eljött, de nem kommentalt. Utana elmentunk ebédelni. Valahogy nem volt ő. Meghízott és előszőr vettem észre, hogy elégedetlen volt.

 

Próbáltam leírni, ahogyan történtek a dolgok minden szépítés nélkül. Noha csak egy évig dolgoztunk együtt, én meg voltam győződve róla, hogy a Miki a lángész. És bárki mással beszéltem, aki vele dolgozott, mindenki ugyanazt mondta. Lángész volt, mert a legkülönbözőbb problémákat átlátta és mindjárt azt is tudta, hogy hogyan lehet megoldani. Ez vonatkozott minden mérnöki problémára és hasonlóképpen minden matematikai problémara. Bármi lehetett volne belőle. Az ötletei elegendőek lettek volna arra, hogy többszáz embert iranyítson kutatásban. Ha kijön velem Nyugatra kapott volna Nobel-dijat? Valószínűleg. De csak akkor, ha meg tudja változtatni a személyiséget. Őt nem érdekelte a hírnév és, amennyire én emlékszem, könnyen elvesztette az érdeklődését egy bizonyos kutatási irányban.

 

Nem tudom, hogy hogyan történhetett volna, de ha valami igazság lenne a földön Mikinek Nobel-díjat kellett, volna kapnia. Egyszer, talán három vagy négy évvel ezelőtt itt volt Angliában látogatóban a Magyar Akadémia főtitkára. Kérdeztem tőle, „Miért nem választották be az Uzsoky Miklóst az Akadémiába?” „Megtettük volna,” válaszolt, „ha lett volna legalább egy kandidátusi címe.” De persze Mikinek még csak diplomája se volt.